Fiatalkori álom a teaházban – Premier Kultcafé


FIATALKORI ÁLOM A TEAHÁZBAN / TRY TO REMEMBER / 다방의 푸른 꿈

 

2017. október 29. vasárnap
17:05-

Premier Kultcafé, Kisterem

1085 Budapest, Üllői út 2-4.

2015
Színes
dokumentumfilm
70 perc
Rendező: Kim Dae-hyeon
Forgatókönyvíró: Kim Dae-hyeon

Lee Nan-young, egy híres koreai énekesnő 1930-ban debütált az OK Records égisze alatt, majd feleségül ment Kim Hae-songhoz, a kor egyik legjobb zeneszerzőjéhez. 1945 környékén Nan-young és Hae-song duója egyre sikeresebb lett, egészen addig, míg Kimet el nem hurcolták Észak-Koreába. Bár Lee egyedül maradt, nem adta fel és a Koreai háború ideje alatt megalapította az ország első lánycsapatát, a Kim Sisters-t. A csapat tagjai két lánya, Suk-ja, Ae-ja és unokahúga Min-ja voltak, akik megörökölték szüleiktől a zenei tehetséget. Lee zenei oktatásával a lányok egyre nagyobb sikereket értek el. A Kim Sisters volt az első ázsiai énekes csapat, akik lehetőséget kaptak, hogy fellépjenek Las Vegasban is.

Az amerikai közönség három olyan bájos koreai lánnyal találkozhatott, akik úgy énekeltek folyékonyan angolul, hogy nem is ismerték a nyelvet – emlékszik vissza Kim Min-ja a filmben.

A vetítés ingyenes, azonban előzetes regisztráció kötelező a honlapunkon keresztül. A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

A vetítést követően 18.15-kor beszélgetést tartunk a dokumentumfilm rendezőjével, Kim Dae-hyeon-nal. 

Nap/idő
29/10/2017
17:05 - 18:15

Helyszín
Premier Kultcafé

Foglalások

Az eseményen minden hely foglalt.