Gayageum oktatás

1348754687_78

A gayageum egyfajta domború felületű deszkacitera, amelyből a hangokat egy tizenkét sínes, mozgatható „hegedűlábba” helyezett, tizenkét selyemből készült húr megszólaltatásával nyeri ki a művész. A méreteit tekintve (160cmx30cm) meglehetősen figyelemreméltó hangszert eredetileg a számunkra igencsak egzotikusnak számító kínai császárfából készítették.

A gayageum művész a padlón foglal helyet és hangszerét úgy helyezi el, hogy egyik vége a jobb térdén, másik vége pedig a padlón nyugszik. A húrokat a jobb kéz hüvelyk- és első három ujjával jobb- és felfelé irányba kell ritmusosan, röviden húzogatni (pengetni), miközben bal kezünk ujjaival a megfelelő húr lenyomásával, illetve a húron való le-föl mozgatásával csalogatjuk elő a különböző tónusú akkordokat.

Gayageum oktatás a Koreai Kulturális Központban

A tiszta  és gyönyörű  hangzású  gayageumön való játék, mely Korea reprezentatív hagyományos hangszere, most tanfolyam keretein belül, heti rendszerességgel megtanulható az érdeklődők számára. A hangszer nem csak a hagyományos koreai népdalok megszólaltatására alkalmas, a modern és külföldi dalok is egyaránt élvezhetőek  rajta.

Időpont:

Kezdő csoport (csütörtök 17:00-18:30)

Haladó csoport (szerda 17:00-18:30)

Őszi félév: 2017. szeptember 6-től november 30-ig

Jelentkezés a regisztrációs időszakban (2017. augusztus 24-30.)

[email protected]

A tanfolyamon való részvétel ingyenes. Mindkét csoportban elvárás a kottaolvasás.

Oktató: Ahn Yoo Jin