[Koreai Főzőverseny 2017] Találj rá Koreára!

A Koreai Kulturális Központ magyarországi szervezésében, az előzőekhez hasonlóan, 2017-ben is sor kerül a „Global Taste of Korea” verseny hazai fordulójára!

A verseny címe tükrözi a szervezők célját: találj rá Koreára a hazai alapanyagok és ízek között!

Bár a tavalyitól eltérő keretek között, de idén is nagy nyereményekkel és kíváncsisággal várjuk a tehetséges szakácsok jelentkezését, az alábbiak szerint.

Nevezés: Készíts saját főzőshowt!

Idén is videófelvétel beküldésével lehet nevezni, de most ugyanazt az ételt kell minden jelentkezőnek elkészítenie.

Ez az étel a japchae.

Amire az előzetes elbírálásakor a zsűri kíváncsi:

  • előkészítés (tisztítás, aprítás, főzési folyamat, tálalás, stb…)
  • maximum 20 perc folyamatos felvétel – a felvételt nem szabad megvágni vagy mixelni, de természetesen a kamera mozgatható közben.
  • ha az étel nem készül el 20 perc alatt, nem probléma!
  • főzés közben a jelölt mutassa be magát, kötődését Koreához, a koreai ételekhez – minél több konkrét információ hangzik el Korea iránti szeretetéről, vagy a koreai ételek iránti szenvedélyéről, természetesen annál pozitívabb elbírálást von maga után.

Beküldési határidő: 2017. június 16. péntek 24:00

Az előzetesen bíráló bizottság a videók alapján kiválasztja a versenyen résztvevő 5 jelöltet, akik a nyilvánosság előtt mérhetik össze tudásukat és kreativitásukat.

Az öt versenyző kihirdetése: 2017. június 30. péntek 24:00

A verseny ideje: 2017. július 8. szombat 15:00 – 18:00

A verseny

  1. A versenykiírás szerint kell elkészíteni az ételeket. Olyan koreai ételt kell elkészíteni a versenyzőknek, ami megfelel a magyar ízlésnek is, a felkínált koreai és magyar hozzávalók segítségével. A résztvevőknek 1 adag ételt és 1 adag köretet (amely nem a rizs) kell szervírozniuk 90 perc alatt a döntő helyszínén. A felkínált hozzávalókból kell összeválogatnia a versenyzőknek a használni kívánt alapanyagokat 5 perc alatt. A maradék időben kell elkészíteni az ételeket. Amennyiben a versenyző elfelejtett valamilyen alapanyagot, azt 1 percen belül megteheti, viszont ez 5 pont levonást von maga után, ami beszámításra kerül a végső értékelésnél. Amennyiben az 1 kötelező köret mellett még 1 teljesértékű köretet sikerül szervírozni, az +10 pontot jelent az értékelésnél.
  2. Az alapanyagokat és eszközöket a szervező, azaz a Koreai Kulturális Központ biztosítja.
  3. Bármilyen speciális eszközt, ami nem tartozik az alap felszereléshez, a versenyzőnek magának kell biztosítania.

A nyeremények

  1. helyezett: 300 000 HUF
  2. helyezett: 200 000 HUF
  3. helyezett: 100 000 HUF

A versenyszabályzat elérhető ezen az oldalon.  Kérjük az abban foglaltak maradéktalan betartását.

Koreai Kulturális központ